Pénteki pörgés

A 11-kor kezdődő óránk előtt a felavatandó biciklimmel elgurultunk a központba megismételni a tegnapi tiszteletkörünket az Uni.Sport irodában és a buszpályaudvaron. Bérletet sikerült kapnom, de sajnos az Uni.Sport-ban nem kerültünk sorra egészem 10:35-ig, amikor is úgy határoztunk, hogy ideje elindulni, ha még fel szeretnénk biciklizni az egyetemhez.

4,5 km nem lehet olyan vészes, ugye? Hát, a jelek szerint hegynek felfelé mégis lehet vészes. :( Be kell vallanom, legyőztek. Az utolsó 200 méteren nem bírtam tovább és sétálnom kellett. Talán, ha tudom, hogy ilyen közel van a cél, végig tudom csinálni... A lényeg: 11:01-re odaértünk. Gyorsan kikötöttük a bringát és rákvörösen, zihálva felszaladtunk a terembe, ahol Atiék vigyorogva tájékoztattak minket, hogy ez az óra is elmarad, fölöslegesen tekertünk fel... Ezen a ponton sikítottam egy halkat. De most komolyan, ötből két órát tartottak eddig meg. Mi történik?

Így legalább jutott időnk az sportkártyát megcsináltatni, mert délig volt nyitva az iroda. Lefelé egyébként 7 perc alatt jártuk meg az utat...

Ahogy hazaértem egy barátságos, olasz gyártmányú szobatárs fogadott. Végre! Darionak hívják, 19 éves és életében először kolis. Economy-t tanul és szeret filmeket nézni Netflixen. Ezt pedig úgy hozta tudomásomra, hogy azonnal kicsapott az asztalára egy 108 centis 4k tévét, wow:

Egyébként azt hiszem, jól elleszünk. Nem viszi túlzásba az angol nyelvtudást, de szignifikánsan jobban tud angolul, mint mondjuk én olaszul... Szóval megértjük egymást. Egyelőre viszont nem sokat beszélgettünk, ugyanis stílusosan magával hozta az egész családját, akik nagyon intenzíven és nagyon hangosan segítettek neki beköltözni.

Délután mostunk. A mosógépek használata sajnos még a legolcsóbb változatban is 1,8 euróba kerül, szóval nem itt fogok rászokni arra, hogy naponta mossak kedvtelésből. Nincs ruhaszárítónk egyelőre, szóval kiétem kreativitásom. A jó kollégista felismeri a lehetőséget, ha látja:

Este volt az Erasmus Student Network megnyitó ünnepsége, ahova tévedésből minket is meghívtak, úgyhogy néhányan úgy határoztunk, hogy szétnézünk, mit lehet ott ingyen enni. Ahogy elindultunk, vidáman elkezdett esni az eső, szóval az innovatív szárítóberendezésem mégsem bizonyult olyan jó ötletnek. A megnyitó pedig sajnos inkább előadás volt, mint ünnepség, nem adtak enni, cserébe viszont bőrig áztunk, amikor átvonultunk fél Trentón, hogy aztán kikössünk egy nagyon drága, valamint nagyon hipszter beütésű klubban. Egy-két emberrel összebarátkoztunk, de aztán úgy ítéltük, hogy nagyon hangos a zene és inkább hazabuszoztunk.

Ééééés Balu strikes again! Balu fent hagyta a pénztárcáját a buszon, a bankkártyájával és az összes egyéb itteni kártyájával együtt. Well done Balu.

Balu, miután konstatálta ezt (a szoba kulcskártyája is a tárcában volt, tehát elég gyorsan feltűnt a hiánya) akcióba lendült.

Nem szeretném részletekbe menően leírni a vadászat minden mozzanatát (az igazat megvallva elkezdtem, de higgyétek el, nagyon unalmas volt), a csattanó az, hogy a tárca másnapra megkerült hiánytalanul. Ebben rengeteget segített mondhatni minden itteni magyar barátom, a portás bácsi, két olasz rendőr, a buszpályaudvar egy munkatársa, egy olasz srác SanBából, akit random megkértem, hogy tolmácsoljon, és végül egy ennivaló buszvezető, aki megtalálta a tárcát és másnap reggelre bevitte a rendőrségre.

A vadászat közben nagyjából minden létező emberi érzést átéltem. Ráadásul a hullámvasút eufóriával és túláradó hálával ért véget. El sem hinném, ha nem velem esett volna meg ez az eset. A tanulságot mindenki vonja le magának. Egy dolog biztos: R tényleg egy jó nagy szám...

Én Balu voltam, nem sokára ismét jelentkezem. Addig is maradjatok szépek!