Szemelvények a második hétből

Kedves Mindenki!

Nagyon jól esik, hogy finoman - valamint kevésbé finoman - rugdostok, hogy írjak már blogot, hé, mert ezt az eddigi munkásságom elismerésének veszem. Vehetném például rugdosásnak is, de így sokkal vidámabb az élet. 

Ígérem, hogy nem kérek többet bocsánatot, amiért nem írok sűrűbben, ugyanis egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy heti egy-két bejegyzésnél nem leszek képes többet produkálni. Sőt, ez most már teljesen világos. As clear as an unmuddied lake, friend. As clear as an azure sky of deepest summer... Meg egyébként is azok a bejegyzések, amiket csak úgy suttyomban dobtam össze, azok sokkal gyengébbre sikerültek, mint szerettem volna. Egy szó, mint száz, ez van, ezt tessék szeretni. Lássuk, mi történt a múlt héten:

Nos, a suli nekilendült, és lényegesen kevesebb órám maradt el, mint az első héten. Mindössze négy. (Taps.) Megjegyzem, ez még mindig több, mint amennyi a BME-n három éves pályafutásom alatt összesen elmaradt, de azért érezhető a javulás. Finoman érdeklődtem egy hosszabb ideje itt tanuló olasz barátomnál, hogy ez a tendencia vajon a továbbiakban is folytatódni fog-e, amire ő megnyugtatott, hogy azért év közben jobbára azért meg szokták tartani az órákat. Nem mondom, hogy ezzel teljesen eloszlatta volna minden aggodalmam, de mit tehet itt egy ló.

Szerdán írattak velünk két felmérő feladatot; az egyiket a hackelős tárgyból, a másikat pedig Cyber Security típusú kockázatbecslésből.

Az előbbinél az volt a feladat, hogy a hétfői órán (nagyon vázlatosan) ismertetett biztonsági réseket kellett megtalálni 25 perc alatt sokszáz soros forráskódokban. Megjegyzem, olyan nyelven íródott forráskódokban, amilyet mi, matekosok még nem nagyon pipáltunk. A feladat egyébként a közvélemény szerint nevetségesen nehéz volt, tehát nem csak mi jöttünk ki nagyon szomorúan a teremből, hanem úgy kb. mindenki. Ja, említettem már, hogy aki ezt a feladatot nem teljesíti 50%-ra, azt kapásból kidobják a kurzusról? Bukó. Támadhatatlan logika: „Srácok, csináljunk már egy tárgyat, amin megtanítunk mindenkit hackelni, aztán a második héten basszunk ki azokat, akik nem tudnak még hackelni!” U wot m8. Eredményt amúgy mára ígértek, de mivel volt valaki, aki nem szabályos választ adott néhány kérdésre, az automatikus értékelési rendszerük meghalt... Mellesleg az a valaki én voltam, scusi :D

Update: csodával határos módon a magyarok közül hatból négyünknek meglett! De azért nem áltatjuk magunkat; szerdán jön a feladat másik fele, ott még kihullhatunk nyugodtan. Addig is a blogolás mellett fennmaradó szabadidőmben készülhetek rá ehhez hasonló oktatóvideókkal.

Délután megírtuk a másik feladatot is, ami pedig, komolyan mondom, egy vicc volt. Az megvan, hogy nyolcadikban kellett írni egy ilyen kompetenciafelmérést? Na, az például határozottan nehezebb ennél. Az egész egy nagyra nőtt szövegértési feladat volt. Ennek sincs még eredménye, de ezen nem izgul senki.

A hét hátralevő részében amúgy semmi érdekes nem történt az egyetemen, úgyhogy következzenek további híreink:

Egy magyar sráctól, akivel egyébként nagyon ritkán találkozunk, kaptam kölcsön egy squashütőt, majd ezen felbuzdulva squasholtam szinte mindenkivel a csipet-csapatból: először Attival és Nikivel, aztán Bennel és Sanyival. Mindnyájan most találkoztak először a játékkal, de többnyire nagyon tetszett nekik. Főleg Sanyinak, aki úgy nyilatkozott, hogy ez élete játéka és már meg is rendelt egy squashütőt.

Ezen a környéken ha az ember sokáig meredten nézi az őt körülölelő hegyeket, előbb-utóbb megfogalmazódik benne a gondolat, hogy talán odafentől sem lenne rossz körülnézni. Múlt vasárnap tehát kipróbáltuk a folyó feletti libegőt, ami a szemközti hegyoldalba libeg fel. Ha már ott voltunk túráztunk is egy csöppet.

Ezen a vasárnapon pedig felültünk egy buszra, ami még feljebb merészkedett az előbbi hegyen, majd annak a túloldalán megmásztuk a környék legmagasabb csúcsát.

Erről a két kalandról nemsokára külön értekezem nektek, amint sikerül begyűjtenem a többiektől a képeiket. Türelem, felebarátaim! (Vagy nézzétek meg a képeket facebookon, már fent van egy csomó.)

Dario (a szobatársam, emlékeztek) megtanított rendesen, olaszul megágyazni, úgyhogy már éppen kétszer annyi lepedőt használok, mint eddig. Kiszámoltam, ez 100% előrelépés ebből a szempontból.

Mivel az itteni neten le van tiltva egy-két dolog, és a Steam és egyéb - khömtorentökhm - dolgok nagyon hiányoznak nekem, néhányan úgy határoztunk, hogy összedobunk közös vépéenre valót. És lőn csé. ^^ Mármint majd egyszer lesz. Még nincs. :( Amúgy nem remeg a kezem, meg semmi ilyesmi elvonási tünetem sincs, köszönöm kérdéstek.

Az olasz szókincsem közben rohamosan bővül, már tudok köszönni számtalan módon, megtalálom a kijáratot bárhonnan, valamint tudom, hogy van olaszul az, hogy „alkoholmentes”. Ez utóbbit ne firtassuk, honnan tudom, nem akarok beszélni róla.

Ennyi voltam mára, a túrázós bejegyzést is olvashatjátok hamarost!

Peca.

Pénteki pörgés

A 11-kor kezdődő óránk előtt a felavatandó biciklimmel elgurultunk a központba megismételni a tegnapi tiszteletkörünket az Uni.Sport irodában és a buszpályaudvaron. Bérletet sikerült kapnom, de sajnos az Uni.Sport-ban nem kerültünk sorra egészem 10:35-ig, amikor is úgy határoztunk, hogy ideje elindulni, ha még fel szeretnénk biciklizni az egyetemhez.

4,5 km nem lehet olyan vészes, ugye? Hát, a jelek szerint hegynek felfelé mégis lehet vészes. :( Be kell vallanom, legyőztek. Az utolsó 200 méteren nem bírtam tovább és sétálnom kellett. Talán, ha tudom, hogy ilyen közel van a cél, végig tudom csinálni... A lényeg: 11:01-re odaértünk. Gyorsan kikötöttük a bringát és rákvörösen, zihálva felszaladtunk a terembe, ahol Atiék vigyorogva tájékoztattak minket, hogy ez az óra is elmarad, fölöslegesen tekertünk fel... Ezen a ponton sikítottam egy halkat. De most komolyan, ötből két órát tartottak eddig meg. Mi történik?

Így legalább jutott időnk az sportkártyát megcsináltatni, mert délig volt nyitva az iroda. Lefelé egyébként 7 perc alatt jártuk meg az utat...

Ahogy hazaértem egy barátságos, olasz gyártmányú szobatárs fogadott. Végre! Darionak hívják, 19 éves és életében először kolis. Economy-t tanul és szeret filmeket nézni Netflixen. Ezt pedig úgy hozta tudomásomra, hogy azonnal kicsapott az asztalára egy 108 centis 4k tévét, wow:

Egyébként azt hiszem, jól elleszünk. Nem viszi túlzásba az angol nyelvtudást, de szignifikánsan jobban tud angolul, mint mondjuk én olaszul... Szóval megértjük egymást. Egyelőre viszont nem sokat beszélgettünk, ugyanis stílusosan magával hozta az egész családját, akik nagyon intenzíven és nagyon hangosan segítettek neki beköltözni.

Délután mostunk. A mosógépek használata sajnos még a legolcsóbb változatban is 1,8 euróba kerül, szóval nem itt fogok rászokni arra, hogy naponta mossak kedvtelésből. Nincs ruhaszárítónk egyelőre, szóval kiétem kreativitásom. A jó kollégista felismeri a lehetőséget, ha látja:

Este volt az Erasmus Student Network megnyitó ünnepsége, ahova tévedésből minket is meghívtak, úgyhogy néhányan úgy határoztunk, hogy szétnézünk, mit lehet ott ingyen enni. Ahogy elindultunk, vidáman elkezdett esni az eső, szóval az innovatív szárítóberendezésem mégsem bizonyult olyan jó ötletnek. A megnyitó pedig sajnos inkább előadás volt, mint ünnepség, nem adtak enni, cserébe viszont bőrig áztunk, amikor átvonultunk fél Trentón, hogy aztán kikössünk egy nagyon drága, valamint nagyon hipszter beütésű klubban. Egy-két emberrel összebarátkoztunk, de aztán úgy ítéltük, hogy nagyon hangos a zene és inkább hazabuszoztunk.

Ééééés Balu strikes again! Balu fent hagyta a pénztárcáját a buszon, a bankkártyájával és az összes egyéb itteni kártyájával együtt. Well done Balu.

Balu, miután konstatálta ezt (a szoba kulcskártyája is a tárcában volt, tehát elég gyorsan feltűnt a hiánya) akcióba lendült.

Nem szeretném részletekbe menően leírni a vadászat minden mozzanatát (az igazat megvallva elkezdtem, de higgyétek el, nagyon unalmas volt), a csattanó az, hogy a tárca másnapra megkerült hiánytalanul. Ebben rengeteget segített mondhatni minden itteni magyar barátom, a portás bácsi, két olasz rendőr, a buszpályaudvar egy munkatársa, egy olasz srác SanBából, akit random megkértem, hogy tolmácsoljon, és végül egy ennivaló buszvezető, aki megtalálta a tárcát és másnap reggelre bevitte a rendőrségre.

A vadászat közben nagyjából minden létező emberi érzést átéltem. Ráadásul a hullámvasút eufóriával és túláradó hálával ért véget. El sem hinném, ha nem velem esett volna meg ez az eset. A tanulságot mindenki vonja le magának. Egy dolog biztos: R tényleg egy jó nagy szám...

Én Balu voltam, nem sokára ismét jelentkezem. Addig is maradjatok szépek!

Csütörtöki nihil

Ezer bocsi kedves rendszeres olvasóim (egyébként van ilyenem?) a három napos információhiányért. Felpörögtek kicsit az események erre felé és elég nehezen találtam időt arra, hogy blogot írjak. Ám most megtöröm a rádiócsöndet és jól beszámolok nektek minden égetően fontos eseményről. Kezdjük!

CSÜTÖRTÖK

No kérem, a csütörtököt rögtön azzal kezdtem, hogy a végletekig feszítettem a határaimat: felkeltem fél 8-kor és lebattyogtam bringát szüretelni, vagyis sorban állni másfél órát az erre alkalmas hivatal előtt. Én voltam az első a színen, még sor sem volt, tehát letelepedtem az ajtó elé és nekiláttam olvasgani a legújabb kedvenc könyvemet, ami a „Főzzünk örömmel!” címre hallgat. Ezt a könyvet még első kollégiumba vonulásom alkalmából kaptam sok szeretettel a tündér keresztanyámtól, és az alcíme nyerte el igazán a bizalmam: „Egészségesen, gyorsan, olcsón”. Főleg az két utóbbit kérem, köszönöm. Hátha lesz ebből valami. Alig jutottam túl az előszón és a bevezetőkön, mire megjelent a színen Dima is, akivel aztán nagyon jól elbeszélgettem a hátralevő egy órában. Úgy tűnik, hogy aki korán kel, az biciklit lel, mert amikor (9-kor) kinyílt az ajtó, kiderült, hogy én vagyok a legmázlistább ember R sugarú környezeten belül, ahol R egy jó nagy valós szám. Én vagyok az első ember itt, akit ismerek és férfi bringája lett, sőt, új férfi bringája! Lássatok csodát:

Hát nem gyönyörű? :') És még lakatot is adtak hozzá! Már csak sisakot szeretnék szerezni. Bizony egy sisakot. Tudjátok, egy ilyen fura kalapot, amit azért hord az ember biciklizés közben, hogy ha elesik, akkor se boldoguljon meg lehetőleg. Hogy még nem láttatok ilyet? Hát, az olaszok sem... Százával látok biciklistákat naponta, száguldoznak le a dombokról hegyekről, szalomoznak az autósok között és eskü-becsszó: nem láttam még egyetlen biciklistán sem sisakot. Atival már egy-két napja figyeljük őket, és az egyetlen sisakos biciklista, akit eddig találtunk, az egy kb 5 éves kislány volt. Ennek megfelelően egyetlen boltban sem találtam még sisakot, úgyhogy az lesz a vége, hogy netről rendelek egyet. Edit: mondjuk az is lehet, hogy errefelé mindenki ilyet visel...

Délután, az egyetlen óránk előtt bebuszoztunk a centrumba, hogy Uni.Sport kártyát szerezzünk. A helyszínen kiderült, hogy a honlapon található nyitvatartással ellentétben délben be szoktak zárni, scusi. Sebaj megpróbáltuk elkérni a buszbérletet is, ami Rékának sikerült, de csak neki. Méjbi Tumorrov, scusi. Csalódottan buszoztunk fel az egyetemhez, az algebrai kriptográfia óránkra. Ami jól elmaradt. És erről még csak nem is szóltak, csak az óra elején felírták a táblára, hogy legközelebb két hét múlva lesz ilyen, scusi. Ezen a ponton elvesztettem az olasz adminisztrációba vetett hitem, scusi. :(

A napnak a másik történelmi mozzanata az volt, hogy hazafelé betértünk egy kínai boltba, ahol a helyi viszonyokhoz képest töredék áron lehet földi javakhoz jutni. Leszámítva persze a bukósisakot. Meg sajnos kaját sem árulnak, de egyébként nagyon tetszetős a hely.

A folytatás is érkezik hamarosan!

Unatkozásaim

A történetünk folytatódik, kapaszkodjatok!

Nagyon büszke voltam magamra kedden reggel, mert annak ellenére sikerült felébrednem, hogy nem csörgött a telefonom. Tudni illik igaz, hogy beállítottam hét ébresztőt, de azzal a lendülettel le is némítottam őket... Kis híja volt, hogy ezért lemaradjak a beiratkozásról. Na, nem érdekes, végül semmi apokaliptikus nem történt. Leszámítva, hogy fel kellett kelnem hétkor. :(

Az egyetem Povoban található, ahova vonattal a legcélszerűbb eljutni, különösen figyelembe véve, hogy még mindig nem készült el a bérletünk és SanBa vonatállomásán (említettem már, hogy saját állomása van?) sajnos nem lehet jegyet venni, szóval jogszabályilag kénytelenek vagyunk bliccelni. Az egyetlen hátránya a vonatnak, hogy nem közvetlenül a helynél tesz le, hanem egy 10 percnyi lihegősen meredek sétányira. A napon. Ami süt. Nagyon. Nem tudom, ti otthon hogy vagytok vele, de itt általában elég meleg van.

A beiratkozás 9:30-kor kezdődött, mi meg odaértünk 8:30-ra, szóval bőven volt időm körülnézni a környéken. Meg képeket csinálni nektek:

 

Az első emeleten ki van állítva egy csomó gyönyörű kép:

Tovább képek a környékről:

 

A beiratkozás sorban állással együtt kb. 20 percig tartott. Alá kellett írni egy papírt az ösztöndíjról és egyet arról, hogy itt bizony mi tanulni is fogunk. Aztán kaptunk igazi, saját unitn.it-s felhasználói fiókot, amivel végre használhatjuk a netet! Öröm, boldogság! Sebtiben aktiváltuk is magunkat a könyvtárban, és... Semmi. Nagy, tátongó üresség. Üres halmaz. No internet, no nothing. Később kiderült, hogy az egyetemi hálózatot fenntartó informatikusok is olaszok és nem sietik el a dolgokat. Naponta kétszer frissítik az internethasználatra jogosult felhasználók listáját, szóval azt még meg kellett várni.

Fél háromkor volt egy közös EIT-s eligazítás, tehát még négy óra üldögélés, álldogálás. Időközben megnéztük belülről az egyetemi menzát, ahol a világ legbonyolultabb menürendszerét őrzik. A lényeg az, hogy a különböző komponenseket az ember nem külön-külön megveszi és a végösszeget kifizeti, hanem a meglévő összes komponens 10-15 lehetséges részhalmaza fel van sorolva olaszul egy kis lapon, és onnan lehet kikeresni, hogy mi mennyibe kerül. Egyébként a menza ár-érték arányt tekintve olyan közepesen megérős. 

A várakozás különben úgy nézett ki, hogy a kampusz legváltozatosabb pontjain döglődtünk órákig. Menet közben pedig jól összebarátkoztunk egy csomó EIT-ssel. Hurrá!

Az eligazításon meghallgattuk, hogy mire számítsunk a képzésen, aztán volt utána egy speciálisan Security and Privacys stand up is, ahol egy nagyon vicces ember, aki valószínűleg a koordináltorunk, beszélt az S&P-s követelményekről, meg az olasz értékelési rendszerről és megmutatta, hogy nicsak nem működik az online órarend, hoppá, nem baj, majd elküldjük e-mailben.

Hazafelé gyalog mentünk, mert egyrészt úgy olcsóbb, másrészt ilyen helyeken sétáltunk:

 

 

Éppen mire hazaértünk elkezdett csordogálni az internetünk, szóval én egy órára eltűntem nyávogni Skypeon. Ez már nagyon hiányzott.

Este együtt főzőcskéztünk a csipet-csapattal és olyan srácokkal, akiket nap közben ismertünk meg.

Főzőcske után pedig - mi mást csinálna az ember az első oktatási nap előtt - partyztunk is egy picit nálam, ugyanis a szobatársam még mindig nem érkezett meg. Pedig elvileg keddre vártuk. Különös.

SZERDA

E-mailt nem kaptunk az órarendről, de egy aranyos olasz barátunk kikereste nekünk, hogy hol lesznek az óráink:

Az első az Offensive Technologies fantázianévre hallgatott és a tegnapi koordinátor bácsi tartotta. Amikor húsz perccel az óra állítólagos kezdete után még üres volt a terem, gyanússá vált, hogy rossz helyen lehetünk. Viszonylag hamar megtaláltam a honlapon, hogy rossz hetet nézett a barátunk, és átnavigáltunk a helyre, ahol lennünk kellett volna. Ott már vígan zajlott az előadás, de mivel már az ablakpárkányon sem fértünk el, az egész társaság átvonult a terembe, ahol eredetileg voltunk. Szóval végül nekünk lett igazunk. Az előadás egyébként elég érdekes volt, bár egy picit időnként alulképzettnek éreztük magunkat. Ha igaza lesz a bácsinak, akkor a félév végére lendületesen fogunk rendszereket feltördelni. Anya nézd, hacker leszek! :O

Éééés most várom, hogy kezdődjön a következő óra. Addig is szeretném megköszönni a támogatást a kiemelt szponzoromnak, a téliszalámis szendvicsnek.

Caldonazzo

Ha olvastátok az előző bejegyzést, nem szabadna meglepődnötök azon, hogy elzarándokoltunk a csipet-csapattal a Caldonazzo tóhoz. Vonattal mentünk és sikerült az egész utat kihozni 2,2 Euróból! Minden elismerésem Rékának, aki megszervezte. A víz remek volt (kétszer is megmártóztunk a tóban), a táj mesés, képek az útról alant:

Egyébként mindig kinevetnek, amikor nekiállok fényképezni :(

 

 

 

 

 

  

 

A csipet-csapat

  

Ha nagyon hőbörögnétek, vagy háborognátok, te tegyétek: a nyaralásnak holnap vége lesz, reggel megyünk beiratkozni az egyetemre.