Ma a világtörténelem során először keltem Trentóban.
Az első gondolatom az volt, hogy "Csak még öt perceheheheeeeeet, lécci!", a második pedig az, hogy "Hol a takaróm?". Az első gondolatomat az indokolta, hogy nem igazán sikerült kialudnom magam, a másodikat pedig az, hogy az olaszok nem adnak az embernek egy rendes takarót. Az ágyhoz tartozik egy párna, a gondnok - aki emlékeztek, csak olaszul beszélt - az pedig adott hat (kiírom számmal is: 6, kiírom binárisan is: 110) ágyneműt; egy párnahuzatot, egy huzatot - amit elaktivitizett, hogy a matracra kell húzni -, egy pokrócot, amit az ágyra kell teríteni, egy lepedőt, amit felteszem a matracra, mert szúr, mint az Isten nyila, egy baromi vékony gyapjútakarót, ami csak kicsit szúr, cserébe szinte át lehet látni rajta és még egy lepedőt, amit még nem tudom hova kéne még teríteni, talán a földre, ha nem szeretném összegyűrni az absztrakt alkotást az ágyon, amit ilyen szépen felépítettem.
Az eddigi felkelés utáni rutinom kiegészítettem egy új dologgal: kimentem a erkélyemre és belebámultam a tájba. Ez jó szokás, meg fogom tartani. Tegnap este vettem észre, hogy pont az erkélyről nem csináltam képet, ezért most pótolom a bennetek keletkezett űrt egy nappali és egy éjjeli képpel is:
9-re kellett bemennem a Welcome Officeba, csakúgy, mint három kedves magyar szaktársamnak. Éppen ezért együtt mentünk, meg mivel elég jól kijöttünk, a nap hátralávő részét velük is töltöttem.
A Welcome Office a belvárosban van, szóval buszoztunk egyet. Jegyet a buszon akartunk váltani, ám a sofőr intett egyet hátrafelé, a jegykezelő automatákon pedig bár volt tizenhat gomb, nem tudtunk jegyet venni - szóval az első fuvar ingyen volt. Emiatt nem nagyon szomorodtunk el. A Welcome office után bementünk a buszpályaudvarra a bérlethez leadni egy formanyomtatványt, egy bankba pénzt utalni, egy boltba shoppingolni és a koli recepciójára kérdezősködni - a visszaútra egyébként vettünk jegyet, csak nem kezeltük le, lol.
A tanulságok: rendes netem a beiratkozásig (keddig) biztosan nem lesz, szobatársam pedig legalább a hét végéig. Ezeknek a híreknek felváltva nem örülök, meg örülök. Az olasz fotóautomaták semmivel sem olcsóbbak, mint a magyarok, én viszont nagyon fotogén vagyok. A jövő héten lesz buszbérletem - még mindig nem lehet tudni, hogy havi, vagy éves. Beiratkozás után lesz sportbérletem (egész éves, € 20-ért), könyvtári belépőm (ingyen kölcsönzés és örök élet) és vehetek fel olasz nyelvi kurzust (ingyen). Kölcsön biciklim jó eséllyel soha nem lesz, de ha véletlenül mégis, akkor is csak akkor, ha indokolatlanul nagy szerencsém van és nagyon rámenős vagyok. A trentói boltok (egy elemű minta alapján) tényleg elég drágák, de azért ha ügyes az ember, tud viszonylag olcsón táplálékhoz jutni. Én például gyors optimalizálás után vettem egy 5 kg-os kiszerelésű rizst és egy szintén 5 kg-os kiszerelésű tésztát, összesen € 7.48-ért. Hazacipelni nem volt kényelmes őket. Ja és a boltban nem adnak az embernek zsírt, akkor sem, ha nagyon szépen kéri. Hogy fogok így sütögetni? Csak nem olajon? Szüpp. :(
A SanBába (= SanBartonameo, értitek) történő visszatérés után ebédeltünk egy kiadósat. Életemben először készítettem tojásos rizst, ami elég jól sikerült és remekül illett a megmaradt rántott husimhoz, amit még otthonról hoztam. Ebéd közben és után beszélgettünk egy még kiadósabbat. Kb. fél 6-kor különváltunk egészen 7-ig. Én elvonultam szerény hajlékomba megírni nektek azokat a sorokat, amiket éppen olvastok. Lassan mennem kell,
puszi:
Balu
PS: Csináltam egy csomó képet nektek, hogy legyen mit nézegetnetek, ha unatkoztok:
SZUPER! ÍRJ MÉG!
ReplyDelete